Erdélyi utunk során az egyik programunk családlátogatás volt. Ezekből a családokból, nehéz sorsuk miatt, a gyermekeket az árvaházba kellene elszállásolni. Sok esetben azonban a szülők ebbe nem egyeznek bele, de ne ugorjunk azonnal előre!
Mikor megérkeztünk az első családhoz, lesokkolódtunk a látvány miatt. A csapatunk bevonult a szűk, koszos, szemetes udvarra, de több percig csak álltunk, mert fel kellett dolgoznunk azt az érzést, hogy emberek itt tudnak élni.
Utána természetesen felszabadultunk, és egy emlékezetes tíz-tizenöt percet töltöttünk ennél a családnál. Játszottunk a gyerekekkel, beszélgettünk a szülőkkel, hogyan kerültek ilyen körülmények közé, majd átadtunk az általunk összegyűjtött finomságokat a gyermekeknek. Az az öröm, amely azoknak a szegény gyerekeknek az arcán volt látható, az leírhatatlan volt.
Habár az első család sem az optimális körülmények között élt, de a második még annyira sem. A házról sok mindent elárul, hogy egy deszkapalló vezetett hozzá át egy árkon. Ebben a családban öt gyerek élt. Akkor, amikor mi ott voltunk, csak az egyik kislány volt otthon, és természetesen neki is adtunk egy kis édességet. Sőt, nem is kicsit, ugyanis a kezéből már potyogtak ki a finomságok. Az anyukája szeme pedig könnybe lábadt, hiszen tudta, hogy ő ezt a gyermekeinek sohasem tudta, és nem is fogja tudni megadni. Óriási hálát és szeretetet éreztem. A ház, amiben éltek egy vályogház volt. Az eső és a természet már megtépázta. Volt olyan része, ahol hiányzott a fal, vagy ha az megvolt, akkor a tető volt hiányos. Megengedték, hogy benézzünk a házba, de ott sem volt jobb a helyzet. Az egész család egy szobában aludt, főzött és mosott. A háznak nem volt szilárd alapzata, ami azt jelentette, hogy ha esett az eső, akkor az egész ház beázott és saras volt.
A harmadik család az előzőhöz képest nagyon jó körülmények között élt. Ők is szegények voltak, de igényesek. A gyerekek tiszták voltak, a házban rend volt és az udvart is megművelték. Igyekeztek a körülményeikből a legjobbat kihozni.
Mikor a történtektől megnémulva sétáltunk vissza a buszunkhoz, ráébredtünk, hogy mi is születhettünk volna ugyan ilyen körülmények közé, nagyon nagy hála töltött el minket. A családunkért, házunkért, ruhánkért, azért, hogy ilyen remek körülmények között élhetünk.
Szöveg: Herczeg Angéla, képek: Molnár Hannah, 10. D
Szöveg: Herczeg Angéla, képek: Molnár Hannah, 10. D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése